Válaszúton Alapítvány honlapja

fejlec.jpg

Széncinege - az év madara 2011-ben

A faj nem veszélyeztetett: nem csökken az állománya; alkalmazkodóképes, így a nagyvárosok belső kerületeiben is megél; mesterséges odúkkal jól telepíthető; az agrár-környezetgazdálkodási program is érinti a védelmét; a téli etető összes eleségtípusát fogyasztja. Akkor miért éppen ez a madár a 2011-es év madara? Éppen ezért! Szükségünk van egy olyan pozitív példára, ami igazolja, hogy mindannyian tehetünk korunk egyik legnagyobb kihívása, az élőhelyrombolás, a fajok eltűnése ellen.

A természetes élőhelyek és a fajok eltűnése nem pusztán tudományos probléma
Napjainkra a természetes élőhelyek átalakítása, életközösségeik változatosságának csökkenése olyan mértéket ért el, hogy már nem csak a biológusok, ökológusok és a zöld szervezetek, de a kérdéssel nem foglalkozó lakosság egyre szélesebb rétegei is érzik ennek negatív hatásait. Azaz ma már a fajok eltűnése, a táj kiüresedése közvetlen, negatív hatásokat gyakorol a gazdaságra, a lakosság életszínvonalára, a nemzeti, kontinentális és bolygó szintű kereskedelemre, élelmiszerellátásra - azaz a társadalom szövetének egészére.

Mit is jelent ez pontosan? Nem pusztán annyit, hogy néhány "fákat ölelgető" fanatikus vagy szemüveges biosz professzor kevesebb ürgét, sast, bogarat vagy virágot láthat. Hanem: a túlhalászás miatt világszerte kiüresedő tengerek és óceánok halászainak munkanélküliségét; a természetes rovarvilág eltűnése miatt kézzel porzott barack ligeteket Kínában, eltűnő fecskéket (a 2010-es év madarai) Magyarországon; a kiuzsorázott talajok csökkenő termésátlagait; az élhetetlenné, sok helyen lakhatatlanná váló tájat (és még folytathatnánk szinte a végtelenségig), ami a klímaváltozás globális és lokális hatásaival együtt össz társadalmivá teszi a kérdést.

Bővebben: www.mme.hu

 

Népi kalendárium

Helyi termelők adatbázisa

Adatlap

 

Időjárás

Időjárás előrejelzésben partnerünk az Esőtánc.hu időjárási portál.

Aktuális légszennyezettség

 
JA slide show
 

Keresés

Látogatóink

Oldalainkat 2 vendég böngészi

Statisztika (2010.márciustól)

Tartalom találatai : 1891174

Galéria

Minőségi bútorasztalos munkák vidéki árakon!

www.asztalos-butorok.hu